Az egész világ felnéz ránk. Történelmünk során nem először, talpon próbálunk maradni az orosz medvével szemben.
Elbuktunk, de kivívtuk az egész világ tiszteletét és megbecsülését.
Hosszú ideig említeni is tilos volt a "sajnálatos októberi eseményeket".
89-ben is egy kis keserű szájízzel emlékezhettünk. Rászerveztek egy másik eseményt, a Köztársaság kikiáltását. De legalább ünnepelhettük.
2002-ig.
Amikor is egy komcsi-ivadék cezaromániás kis pöcs, mérhetetlen nagyképűsége és elbizakodottsága miatt pofára esett a választáson. Miután egy tv-vitában beledöngölték a földbe.
Onnantól október 23. a kormány elleni uszítás napja lett.
2006-ban, nyílt, az alkotmányos, demokratikus államrend megdöntésére irányuló összeesküvésé vált.
Tankkal, gyujtogatással, rombolással.
A háttérben egy inferioritási komplexusban szenvedő, elmeháborodott törpe.
Idén naggyűlés sem lesz.
Miért is?
A fasisztoiddá vált fidesz hívei már nem emlékeznek rá, hogy miért is gyűlnek össze 23-án?
Csak azt tudják, lehet hozsannázni a "szeretett vezetőt", az önjelölt istenkirály megváltót.
Idén a zsebführer Brüsszelbe menekül. Ott legfeljebb begyüjt néhány sallert és kokit, esetleg leköpik. Itthon más is történhet.
Ha pedig ez a cezaromániás kis pöcs nincs itthon, minek összegyűlni.
Nem lehet benyalni.
A híg szarig!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése